Palotás Petra: Kistesó

  Az, hogy Petikének kistestvére lesz, már régen nem volt titok. Az első hetek óvatos bizonytalansága után a szülők leültették maguk mellé gyermeküket, és egy képeskönyv segítségével megpróbálták elmagyarázni, hogy a Mama pocakjában egy kisbaba növekszik.

  A hároméves kisfiút nem érte váratlanul a hír, az óvodában már többeknek jutott házi játszópajtásból, és a szülők is fellélegezhettek, mert bár a Mama szíve mélyén ezúttal egy kislányt szeretett volna, sikerült Petike határozott kívánságát teljesíteni, miszerint: csakis öcsikét hozhat a gólya. Így aztán míg öcsike szépen, csendben gyarapodott a Mama pocakjában, bátyja szorgalmasan készülődött a nagy találkozásra. Már kétszer is átrendezte a szobáját, hogy Bandika ágya is elférjen, az egyszer már nagylelkűen odaajándékozott Mackót ugyan túlzásoktól tartózkodva visszarakta a saját éjjeliszekrényére, de összességében vidáman, és kíváncsisággal telve várta az új játszópajtás érkezését.

  A Papa is igyekezett bölcsen kezelni a közeledő, hamarosan megváltozó helyzetet. Hízelgett nagyfiának, hogy Bandika nem is kívánhatna jobb bátyót magának, bátrabbat, okosabbat, kedvesebbet. Számtalanszor lefestette, milyen nagyszerű lesz majd, ha ők, a kemény fiúk, mennek majd hármasban focizni, bicajozni, homokvárat építeni. Petike megtanítja majd Bandikát katonásdit játszani, megmutatja neki a tűzoltóautóját, és megvédi a szomszéd undok nagyfiúktól.
  A Mama naponta biztosította határtalan szeretetéről, és arról, mindig ő marad az első kisfia, és bár az első időszakban sok időt kell majd Bandikával tölteni, talán Petike szemszögéből majd túl sokat, ez csakis azért lesz, mert az öcsike még nagyon pici, védtelen, még nem olyan okos és bátor, mint ő, a báty.

  Időben bevonták a tervezésbe a nagyszülőket is, okosan kisakkozva, ki mikor lesz majd Petikével az első, gyermekágyas hetekben, ügyelve arra is, hogy a nagyiék olykor a picivel menjenek majd el pár órát sétálni, hogy a nagy maradhasson a Mamával, kettesben, úgy, mint régen, hisz ez már egy évek óta összeforrt, szétválaszthatatlan szövetség. Előre figyelmeztették a rokonokat, és a barátokat, hogy látogatások alkalmával mindig Petikét köszöntsék majd először, és kíváncsiságukat az új jövevénnyel kapcsolatban tartsák még féken néhány másodpercig. Ha pedig ajándékkal kedveskednének Bandika részére, inkább csak apróságban gondolkozzanak, és Petikének is jusson egy-egy katona vagy egy tábla csokoládé.

  Ajándékról ők maguk is gondoskodtak. Petike hónapok óta ácsingózva nézegetett egy piros versenyautót a trafik kirakatában, egy amolyan igazi csemegét, 3 éves kisfiúk álmát. Nagy, vastag kerekekkel, csillogó, nyitható motorháztetővel, elektromos dudával. Úgy tervezték, ez lesz majd a kistesó ajándéka, mármint az ajándék, amit ő hoz majd Petikének, abból az ismeretlen másik világból.

  Végre elérkezett a várva várt nagy nap. A Mama már jól ismerte a figyelmeztető jeleket, amik indulásra késztették. Boldog izgatottsággal érkeztek meg a kórházba, ahol a Papa egy pillanatra sem engedte el a kezét. Így volt ez a szülőszobában, ahol immáron már másodszor volt a támasza vajúdó feleségének. A doki, régi ismerősként, magabiztosan és kedvesen köszöntötte őket, egy rövid vizsgálat után, viszonylag gyors szülést jósolt. A szülésznő mécseseket gyújtott, majd relaxálóciós cédék között kutatott. Hamar elszaladt az első két óra, és amikor az orvos újra benézett hozzájuk, már nem is hagyta őket újra magukra. Láthatóan megkezdődtek a tolófájások, előbukkant a fejecske, majd néhány másodperc múlva felhangzott a minden édesanya számára mennyei boldogságot jelentő sírás. A szülők megkönnyebbülve egymásra ragyogtak, miközben ezt hallották: „Gyönyörű KISLÁNY!”

   A Papa nem akart hinni a fülének, a Mama kérdőn tekintett az orvosra, aki zavartan mentegetőzött: néha a műszerek, és a modern orvostudomány is tévedhet, furcsán tekeredett a megtévesztő köldökzsinór. Ritkán, de előfordul az ilyen, és hát ugye egészséges, ez a legfontosabb. Persze, hogy ez a legfontosabb, mi több, az egyetlen fontos, gondolkodott hangosan a lassan magához térő Mama. Szíve mélyén még örült is a váratlan fordulatnak, csak Petike kívánsága ne lenne oly erős. Mert hogy is közöljék az öcsikére kiéhezett kisfiukkal, hogy Bandika helyett Pannika érkezett??? Rövid családi kupaktanács után megszületett a döntés és a haditerv.

   Délután jöttek az első látogatók, a nagyszülők és Petike. A kisfiút bevezették egy terembe, ahol vagy egy tucatnyi újszülött szunyókált. Petike kérdőn nézett anyjára, aki csak annyit mondott: úgy döntöttünk, nekünk a te boldogságod a legfontosabb, ezért azt szeretnénk, ha te választanád ki a kistesód. Te mondd meg, melyik babát vigyük haza. A nagymama lélegzetvisszafojtva figyelte a játékot, de értetlenkedésére hamar választ kapott. Némi habozás után Petike elindult határozottan Pannika felé, és nagy szemekkel, magabiztosan megállt a kistesó ágya mellett. A nagyszülők a sarokból nem láthatták, ahogy a piros versenyautó kikandikál a kosárból.
– Ezt a babát kérem – mondta Petike határozottan.
– De hiszen ez egy kislány – súgta neki oda aggódva a nagyanyja.
Petike szinte rá sem hederítve a testvérére, már javában az ajándékkal volt elfoglalva, de jó kisfiú lévén udvariasan válaszolt a nagymamának:
– Kislány, kisfiú, végül is mindegy, az a lényeg, hogy nagyon ért az autókhoz.