Veled vagyok!

Veled vagyok…

Veled vagyok, mert szeretlek,

s a világ semmi nélküled!

Múlnak gyorsan a napok, az éjek,

csupa boldogság, hogy veled élek!

Soha ennél szebb mesét nem olvastam még,

mint mit életünk lapjain megírt az Ég.

Ajándék vagy a sok kín után,

egy tiszta fehér gallér az elnyűtt ruhán.

De jaj, már csak az évek keserű ízét érzem a számban,

lelkünk igavonó lett csupán, egy szoros, koszos hámban.

Mi történt, mondd, hová lett a fény?

Csak viharfelhők úsznak, nem látszik az Ég!

Húzzuk, még bírjuk, az élet kerékvetett szekerét,

rajta vonszoljuk a magunk keresztjét.

Merre megyünk, hová visz az út?

Szomjazom a választ, de sehol egy kút.

Uram, Teremtő Isten, segíts hogy lássak,

hogy tudjam, kutat hol ássak?

Mit ígértem szívből, be tudjam tartani:

jóban és rosszban is együtt maradni.

Ám szavamat állni mind egyre nehezebb,

Sárba tiprott szívemben az élet egyre kevesebb.

Nincs már mese, zengő-bongó mulatság,

Ezt tovább húzni már szinte badarság.

Veled vagyok, mert ígéretet tettem,

de szeretni tudunk-e? Már nem emlékszem.

Szabadíts meg kérlek, Teremtő Isten!

Engedj ki a szoros hámból,

had bújjak ki a koszos gúnyámból.