"Egy
hétig feküdt kómában egy jónevű amerikai idegsebész, aki most azt
állítja, hogy ezalatt az univerzumnak egy másik, mélyebb dimenziója
tárult fel előtte. Meg van győződve róla, hogy a halál nem a tudatosság
vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb
fejezete.
A Newsweek címlapon hozta, de más külföldi lapok és az
elektronikus média is kiemelten foglalkozott a héten dr. Eben Alexander
történetével, aki azt állítja, hogy egy agyhártyagyulladás
során bizonyosságot szerzett a túlvilág létezéséről. Tapasztalatairól,
illetve az orvostudomány halálközeli élményekről vallott nézeteiről
könyvet írt, amely az Egyesült Államokban most jelent meg.
“Mint idegsebész korábban nem hittem a halálközeli élményekben. A
tudomány világában nőttem fel, az apám is idegsebész volt. Követtem a
pályán, és kutatóorvos lettem, oktattam többek között a Harvard Orvosi Intézetében és
számos más egyetemen is. Értem, hogy mi történik a halál közelében
lévők agyában, és eddig úgy gondoltam, hogy a tudomány kielégítő
magyarázatot ad a klinikai halál állapotába kerülők testen kívüli,
túlvilági utazására. Az agy elképesztően összetett, de egyben rendkívül
finom szerkezet, amelynek oxigénellátottsága ha csak minimális mértékben
is csökken, annak hatása lesz a tudatra. Korábban sem lepett meg, hogy
súlyos sérülésen átesett emberek az oxigénhiányos állapotból furcsa
történetekkel tértek vissza. Ám úgy gondoltam, hogy ez még nem jelenti
azt, hogy utazásaikból bármi is valós lenne” – írja aNewsweek-ben megjelent írás bevezetőjében Alexander.
Az idegsebész 2008-ban, egy őszi reggelen nagyon erős fejfájással
ébredt. Állítása szerint néhány órán belül az agykérgének – amely a
gondolatok, érzelmek kontrollálásáért felel, vagyis lényegében ez az
agyterület, amely az embert emberré teszi – működése leállt. A virginiai Lynchburg Általános Kórházba került,
ahol abban az időben dolgozott, és ahol kollégái rövid időn belül
megállapították, hogy nagyon ritka, leginkább újszülötteknél előforduló,
bakteriális eredetű agyhártyagyulladásban szenved. Az agy-gerincvelői folyadékba bekerült E. coli baktérium
óráról órára az agya egyre nagyobb területét pusztította el. Az
intenzívre kerülve rövidesen tetszhalottá vált: hét napon keresztül
feküdt kómában, teste egyáltalán nem reagált az ingerekre, magasabb
rendű agyfunkciói nem működtek.
Alexander arról számolt be, hogy miközben kómában feküdt, elméje –
tudata, belső lénye – eleven volt, sőt jól érezte magát. Miközben az
agykéreg idegsejtjei állítólag egyáltalán nem mutattak aktivitást, “az
agytól független tudatossága előtt az univerzumnak egy másik, nagyobb
dimenziója tárult fel”. “Olyan dimenziók, amelyek létezéséről soha még
csak nem is álmodtam, és amelyeket a régi, a kóma előtti énem
lehetetlenségnek nyilvánított volna” - írja az idegsebész.
Tapasztalásai nagy vonalakban megegyeznek a mások által is leírt
halálközeli élményekkel. “Megtapasztaltam, hogy többek vagyunk, mint a
testünk és az agyunk, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább
egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete” – írja.
“Nem én vagyok az első ember, aki megtapasztalta, hogy a testen kívül
is létezik tudatosság. De úgy tudom, senki nem utazott még e
dimenziókba oly módon, hogy egyrészt az agykérge igazoltan teljesen
leállt, másrészt az utazás teljes ideje alatt a teste folyamatos orvosi
megfigyelés alatt állt.” Az előbbi ténynek azért van jelentősége, mert a
legtöbb magyarázat szerint a halálközeli élményeket az agy csökkent
oxigénellátottsága idézi elő. Alexander azonban azt állítja, hogy
esetében dokumentálhatóan nem az alulműködő agy furcsa kisüléseinek
eredménye volt az élmény, az ő agykérge a CT-felvételek és a neurológiai
vizsgálatok során egyáltalán nem jelzett aktivitást.
“Az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása
szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszűkült
tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül
kalandos, és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem” – olvasható a
Newsweek cikkében.
“Az utazásom a felhőkben kezdődött. Nagy, fodros, rózsaszín-fehér
felhőkben, amelyek éles kontrasztban álltak az ég kékes-feketés
színével. A felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen,
hosszú csíkokat hagyva maguk mögött” – olvasható a beszámolóban.
Ezek a lények egyetlen földi élőlényre sem hasonlítottak az
idegsebész szerint, fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb
formáját képviselték. Beszámolója alapján fentről lefelé örömzene
hangjai áramlottak, de a hang mintha anyagszerű lett volna, mint mikor
az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes. Ebben a
világban nem létezett elkülönülés: úgy tűnt, hogy nem lehet csak
megfigyelőnek, vagy a zene hallgatójának lenni, az ember mindenképpen
részévé vált. Minden mindennek a része volt, Alexander szerint olyan
volt ez a kép, mint egy nagy, gazdagon díszített perzsaszőnyeg.
Az idegsebészt útja nagy részén egy aranybarna hajú, sötétkék szemű
fiatal nő kísérte, aki egyszerű, de nagyon élénk színű – kék, lila,
narancs színekben pompázó – ruhát viselt. “Olyan tekintettel nézett rám,
hogy ha valaki így néz rád, akár csak öt másodpercig, átjár az az
érzés, hogy élni érdemes, bármi is történt veled addig az életben. Nem
romantikus tekintet volt, nem is baráti. A földi szereteten túli
tekintet volt, ám annak minden elemét egyidejűleg magában hordozta” - írja.
Kísérője szavak nélkül beszélt hozzá, az üzenet mint szél jutott el az
elméjébe, és a tartalmát azonnal értette. “Szeretve és táplálva vagy,
örökre. Semmitől sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el” – sugallta a
kísérő.
Majd változott a kép, még magasabb rezgésű tartományokban találtam
magam – írja Alexander, aki szavak nélküli kérdéseket tett fel. Mi ez a
hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt? A kérdésekre szavakon túli választ
kapott: a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas
erejű áramlása töltötte be.
Az idegsebész hangsúlyozza: tisztában vele, hogy története
természetfeletti, hihetetlen, és hogy orvosként korábban ő is
hallucinációnak tartotta volna. De tudja, hogy nem érzékcsalódásról van
szó, az élmény valóságosabb volt, mint bármi az életében, beleértve az
esküvőjét és két fia születését is.
“A modern fizika szerint a világegyetem egy egység. Bár a világban,
amelyben élünk, látszólag a tárgyak, az élőlények, az események
elkülönültek, de a fizika szerint a felszín alatt minden tárgy, az
univerzum minden eseménye összeköttetésben áll. Valójában nincs
elkülönülés. Ez előtt a tapasztalásom előtt, számomra mindez csak
absztrakció volt, ma már azonban valóság. És az univerzumot nem csak az
egység tartja össze, hanem most már tudom, hogy a szeretet is összeköti.
Az a világegyetem, amelyet a kómában töltött napjaimban
megtapasztaltam, ugyanaz, amelyről Einstein, illetve Jézus beszél a maga
nagyon különböző módján” - írja Alexander,
aki hátra lévő életét az elme, a tudat valódi természetének kutatásával
kívánja tölteni, valamint annak bizonyításával, hogy az ember sokkal
több, mint a fizikai agya, és létezik agytól független tudatosság is."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése