Kezd elegem lenni. Leginkább úgy mindenből.
Nincs biztonságérzetem, az életem egyetlen területén sem. És nem azért, mert én nem teszek meg érte mindent...
Utálom a tüneti kezeléseket, azt szeretném, ha végre az alap gondok szűnnének meg. A bizonytalanság, a megalázottság érzése...
Érezni szeretném, hogy tisztelnek... De csak legyintenek rám, csak egy mellékes valami vagyok, a nagy mindenségben, néha szolgálhatom az egójukat.
Én nem szeretném sem azt, hogy a saját egómat szolgáljam, sem azt, hogy más szolgálja az én egómat.
Egyensúlyt szeretnék.
Egyelőre ez lehetetlen.
Ha valaki rám kíváncsi, engem kérdezzen. Ne találgasson a hátam mögött, és ne is beszéljen ki...
Ha nem engem kérdez, nem kíváncsi rám, akkor végképp nincs joga kibeszélni a hátam mögött...
Váci Mihály írta: nem elég akarni, de tenni, tenni kell!
Két élű, komoly, nehéz szavak ezek... ha véleményt alkotunk, azt jó, ha magunkra nézve is érvényesnek tartjuk. Csak akkor lehetünk hitelesek, ha hangoztatott elveink szerint élünk.
Ha a cselekedeteinkhez gyártunk ideológiákat, az ellenkezik a világ alaptörvényével, és nem csak hitelesek nem vagyunk, de leginkább a köpönyegforgatók közé tartozunk.
Mi van akkor, ha hiába teszünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy célunkat elérjük, mégsem járunk még a közelében sem? Ezt úgy mondják: nem ez van megírva!
Ha az van megírva, előbb vagy utóbb, de beérünk abba a bizonyos révbe...
Érzelmek. A legnehezebb téma az egész világon!
Kimutatni, szavakba önteni? Az érzelmi magaslatokat akkor élheti meg igazán az ember, ha a mélységeit is megjárta. De ki nem mutatott, azaz fel nem vállalt érzelmekkel a mélység nem járható meg... így a magaslatról sem látható a szemet és lelket gyönyörködtető, semmihez sem hasonlítható, semmivel sem helyettesíthető látvány!
Esküszöm, nem értem. Nem értem, miért jó ez? Nem értem, miért nincs annyi az emberekben, hogy tiszteletben tudják tartani a másikat? Azt hiszem, sokuk úgy gondolja, kevesebb lesz attól, ha a másik kedvéért lemond, vagy önmagából lead, esetleg megjelenik emberi esendősége...
Dölyfösség? Talán ez a megfelelő kifejezés erre? "Nehogy már én ne tudjak megtenni ezt vagy azt, csak azért, mert neked rossz lesz tőle!" "Ezt akarom, akár tetszik, akár nem! Akarom, és megteszem!"
Tényleg kevesebb lesz az ember, ha figyel a másikra, és a kedvére tesz?
Ha szeretünk valakit, de úgy igazán, vajon a szó szoros értelmében áldozatot jelent, ha áldozatot hozunk a másikért?
Vagy nem érezzük áldozatnak, mert mély érzelmekből fakad a tettünk?
Nem érezzük kevesebbnek magunkat, mert a másik boldogságáért tettünk valamit?
Ha kevesebbnek érezzük magunkat egy tettünktől, amit a másikért tennénk meg, az azt jelenti, sérült az egónk, ami pedig egyenértékű azzal, hogy magunk számára fontosabbak vagyunk bárkinél!
Ekkor nem jelenthetjük ki, hogy szeretjük a másikat...
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése