A válogatókról szóló beszámolókból volt, amit láttam, volt, amit nem.
Láttam Agárdi Szilvia fellépését, és ahogy Mező Misi magához ölelte, amikor a csapatába került.
De nem láttam Pál Dénes válogatóját, most, a párbajban hallottam először énekelni.
A párbaj veszedelmes volt.
Tudni kell Szilviről, hogy alig látó, vagyis, ha jól emlékszem, a jobb szemével egyáltalán nem lát, a bal szemével azonban foltokat ki tud venni, a fényt érzékeli.
Speciális gép segítségével tanulja a dalok szövegeit.
Eltökéltsége bámulatos, ahogy az is, hogy nem hagyja magát eltántorítani a vágya teljesülésétől csak azért, mert adódott fizikai akadálya.
Egy gyengén látó vagy vak ember szemeinek látványa soha nem szép, nem lélekemelő.
Sőt, általában csúnya.
Azt gondolom, nem baj, ha látjuk. Nem baj, ha szembesülünk azzal, ami a mi valóságunkon kívül létezik.
Nem kötelezhetjük őket arra, hogy napszemüveg mögé bújjanak. Szilvi esetében például a párbaj idején kifejezetten káros lett volna a napszemüveg viselete, hiszen az egész színtér azért volt úgy előkészítve, ahogy, hogy az erős fényekben egyedül is tudjon tájékozódni, hogy ne kelljen a hangsúlyt a kiszolgáltatottságára helyezni. Nem a fogyatékosságával akarták megfogni a nézőket, hanem a tehetségével.
Az előadás számomra egészen elképesztően hiteles volt.
Megkönnyeztem...
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése