Amikor meglátunk egy pocaklakót magával hordó asszonyt, mosolyra fakadunk. Igen, hiszen az új élet, a világunkra érkező apró teremtmény napfényt gyújt a szívünkben.
De soha nem gondolkozunk el azon, mi lehet mögötte, milyen emberi sorsokat takar egy-egy gömbölyödő pocak?
A baba lehet tervezett, lehet a sors akarata, mely talán szembe megy az anyuka akaratával.
A baba lehet tervezett, de beteg.
A baba lehet első gyermek, aki nem túl rózsás körülmények között fogant.
A baba lehet sokadik gyermek, egy kerek családba érkező új élet.
De a baba lehet, hogy harmadik gyermekként egy olyan családba érkezik, ahol kicsit az ő szerepe lesz pótolni a másodszülött apró lánykát, aki mindössze 15 hónapot élt, és akinél 8 hónapos korában határozták meg pontosan a betegséget: nem képződik vörös vérsejt a testében.
Ennek a 15 hónaposan ezt a világot itthagyott kisbabának a nővérkéje nem értette pontosan, hogy mi is történt. Nem értette, hogy a kishúga hová lett egyik napról a másikra, és miért sír az anya és az apa?
Egyet tudott csupán: mindig anyával és apával akar lenni, nehogy ők is eltűnjenek!
Mindeközben az anyuka szenvedett, ápolta a kisebbiket, és igyekezett helyt állni a nagyobbiknál. Ő sem volt igazán nagy, csupán három éves.
A legnehezebb egy szülőnek elveszítenie a gyermekét.
A legnehezebb egy szülőnek a gyermeke elvesztése után helyt állnia a másik gyermekénél...
Nekem van szerencsém ismerni egy édesanyát, aki tavaly nyáron elveszítette második gyermekét, de most a harmadik kisbabájukat hordja a szíve alatt...
Szerencsém van, hogy ismerhetem ezt az édesanyát, aki fel tudott állni, és a fénybe tudott nézni.
Megfogva első szülött kislányának és szerető férjének kezét, újra családot tud alapítani!
Azt hiszem, példaként áll majd előttem, ha erőt kell merítenem!
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése