Élet a születés után

Két magzat beszélget az anyja hasában:
- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
-Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Lárifári. A születés után nincs semmi: onnan még senki sem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
-Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, ott mindenhol fények vannak...S talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
-Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még hogy szájjal enni? Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit :azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
-Igen, de valami biztosan lesz,épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
-Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér,és kész.
-Figyelj, nem tudom pontosan, mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...
-A Mama? Te hiszel a Mamában?
-Igen.
-Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
-Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
-Na, most már hagyj békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem el a Mamát, ha látom.
-Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.