Jó sorsom úgy hozta, hogy 2012. augusztus 11-én ajándékot kaptam.
Nem csak úgy, simán, egyszerűen, hanem NAGYON. Nagyon kaptam, és nagyon nagy ajándékot kaptam.
Nem ez az első az életemben: nem az első ajándék, és nem az első olyan ajándék, mely egy új lehetőségként érkezett az életembe.
22 évvel ezelőtt egy nagyon nagy, és annál is ocsmányabb hibát követtem el: cserben hagytam valakit, aki az én gondoskodásomra szorult, akit az én felelősségem lett volna megóvni. Nem tettem. Annyira tinédzser voltam, és annyira felnőttnek hittem magam, aki tudja, hogy mit tesz, és felelősen tud dönteni... és annyira nem volt igaz egyik sem. Nem tudtam, mit teszek, de főként nem volt felelős a döntésem.
Elhagytam, sorsára hagytam Jessie-t, akit én hoztam a lakásba (most majdnem azt írtam, hogy családba, de hát az nem család volt, hanem hülyék gyülekezete, ugye Apám???), akit annak ellenére hoztam, hogy a szüleim megtiltották. 17 évesen a nagymamámtól születésnapomra kapott pénzből, melyet eredendően egy pulcsira szerettem volna költeni, melyet azonban csak az érdi piacon lehetett kapni (akkoriban még voltak ilyenek), és egy osztálytársnőmnek volt, megvettem egy férfi lábánál kucorgó, remegő, pici, de annál édesebb kiskutyát. Keverék volt, és mint kiderült, nagyon beteg.
Megfogtam a kutyust, és hazavittem, nem törődve azzal, hogy mit fognak szólni a szüleim.
Anyut levette a lábáról egy pillantásával, de tartott attól, hogy apu mit fog szólni... Apu nem állt szóba velem három hétig (pont ugyanígy nem állt szóba velem akkor sem, amikor 25 éves koromban rájött, hogy dohányzom... addigra már a fiam kb. három éves volt!), de a kutyusra nem haragudott... szerette!
A szüleim bölcsen, hagyták, hogy elkövessem azt a hibát, hogy elköltözöm, és a kutyámat nem vihetem. Hagyták, hogy a kutya idegen helyre és idegen emberek közé kerüljön, akik, bár szerették, jó emberek voltak, szép helyen laktak, nem mi voltunk.
Tudom, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Tudom, hogy a végeredmény eleve elrendelt, az út pedig lehet könnyű vagy nehéz.
De ez nem változtat a tényen, mely szerint vétettem egy ártatlan lélek ellen.
Jessie, kiskutyám, kérlek, bocsáss meg! Vétettem, nem tudtam, mit cselekszem!
Bocsáss meg...!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése