A Nyitott akadémia az alábbit tette közzé néhány perccel ezelőtt a Facebook-on:
"Egy meghitt kapcsolatban az igazságosság, az adok-kapok egyensúlya nem az egyenlőségen, hanem az azon túlmutató, azt felülmúló méltányosságon alapszik. Nem vagyunk egyformák, egy kapcsolatba nem ugyanolyan örökséggel érkezünk. Van, amiben többre, más területen kevesebbre vagyunk képesek. A bensőséges kapcsolatban mindezzel számolni tudunk, így a kölcsönösség a méltányos igazságosság alapján szilárdulhat meg. Hiszen a többől többet, a kevesebből kevesebbet lehet adni." Pál Feri
Majdnem lefordultam a székről, amikor elolvastam. Nem tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy megosszam, hiszen a Face... egyébként is erre való. Ha már erre való, legalább olyan dolgokat olvasson ott az ember, melyekből meríthet a folytatáshoz, akár jókedvet, akár erőt, akár hitet, bármit.
Az én hozzászólásom az alábbi lett:
"Mindig akkor találnak rám a megnyugtató válaszok, amikor a leginkább szükségem van rájuk. Ez a Világ csodája, a teremtés csodája, a legmegnyugtatóbb dolog az életben. Mindig van válasz! Csak meg kell hallani, vagy látni. Csukott szemmel élve az életet könnyen ütközhetünk mindig csak a falaknak..."
Hosszabb ideje rágom az agyam dolgokon, amikről azt gondolom, hogy javítanom kéne rajta, vagy valamilyen változást kellene hoznom, de valahogy semmi nem alakul semerre... Vagy azért, mert túl kevés az, amit teszek, vagy azért, mert nem jól teszem, vagy azért, mert nincs kitartásom, tehát erőm és hitem sem, nem tudom... De ez a bejegyzés a Nyitott Akadémiától... hát megállt az eszem!
Mindig úgy gondoltam, hogy annyit várhatunk csak el, amennyit mi magunk adni tudunk. Na igen, de ez így egy nagyon erős tévedés. Egy hatalmas házi állatság!
Sajnálom, hogy ekkora tévedésben éltem az eddigi közel negyven évemet.
Ugyanakkor tudom, hogy mindig akkor kapunk iránymutatást, más szóval segítséget, ha arra szükség van.
Mindegy, hogy melyik fajtában, de mindig a meghitt kapcsolatra vágytam: házasságomban, gyermekeimmel, barátokkal, szüleimmel, stb.
Ezek közül azt hiszem, egyikben sem tudtam tenni azért, hogy a kapcsolat valóban meghitt legyen.
Mit is jelent a meghittség? Nem tudtam volna megválaszolni a kérdést, mert nem az értelmező szótár szerinti válasz a lényeg, hanem az, amit a fogalom az embernek jelent. Az emberek különálló egyéniségek, mindenki más, másmilyen képességekkel, legyen az szellemi, lelki, érzelmi, fizikai...
Innentől tehát a meghittséget, melyre vágyom, csak a saját egyéniségemből fakadóan tudnám meghatározni.
Ez azonban nem lenne megfelelő, hiszen a meghittség egy bármilyen fajta kapcsolatban van jelen, és az ember nem csak önmagával áll kapcsolatban, így nem csak önmagával kellene meghitt kapcsolatot ápolnia.
Hozzáteszem, hogy önmagunkkal sem könnyebb meghitt kapcsolatban lenni: velem minden nap előfordul, hogy adott helyzet kialakulásáért magamat hibáztatom, vagy legalább a hibát első sorban magamban keresem. Ez nem jellemző annyira a meghittségre... úgy hiszem.
Ha sorrendbe kéne állítanom az emberi kapcsolataimat meghittségük szerint, a saját érzésvilágomból kiindulva, akkor a sor valahogy így nézne ki:
1. helyen döntetlenben a lányom és Orsim
... aztán nincs tovább :(
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése