Mottó

"Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét."
Popper Péter®
________________________________________________

2012. április 30., hétfő

A világ legszebb szerelmi története


„Egyszer volt, hol nem volt… de, volt. Volt egyszer egy nő és egy férfi.
Kettejük között vitathatatlanul ott volt az a végzetes kötelék, mely két szívet és lelket eredendően, végtelenül összeköt…”

Egy tegnap délutáni igen kellemetlen, szívemet mélyen bántó incidens után megint azon kaptam magam, hogy már fogalmazódik bennem a következő írásom.
A téma azonban már annyira intim, és annyira bonyolult az előzmény, alap, vagy nevezzük bárminek, hogy elvetettem a megírását.

Éjszaka, nem bírván elaludni, a televíziós programrögzítő kütyün átnézve a felvett műsorokat, kétségbeesve vettem tudomásul, hogy a film, melyet úgy vártam, nincs a rögzítettek között.
Elszomorodtam, és amíg azon tűnődtem, hogy lesz-e még lehetőségem a sugárzott adások közül rögzíteni a vágyott filmet, a video tárat böngésztem.

Majdnem felsikoltottam örömömben, mikor észrevettem, hogy ott szerepel a „kikölcsönözhető” filmek között.
Bár láttam, hogy nem olcsó a 24 órás díj, mégis szinte önkéntelenül nyomtam meg a távirányítón a gombokat, és a filmet már nézhettem is.

A film egy regény alapján készült, szerzője a saját életét mintázta meg. A regény 1847-ben jelent meg, rettentően sikeres lett.

A szerzőről nem sok információ maradt meg a fejemben, mert már régen nem foglalkoztam szépirodalmi alkotásokkal. Azt azonban pontosan tudtam, hogy a hölgy, aki abban az időben vette a bátorságot, és tollat ragadva papírra vetette érzéseit, gondolatait, világnézetét - bár mindezt álnéven tette -, lenyűgöző egyéniség lehetett.

Most, hogy megnéztem a filmet, efelől már szemernyi kétségem sincs.

A Wikipedia-n (mire nem jó az Internet?!) utána olvasva, megdöbbenten tapasztaltam, hogy a hölgy pont annyi idős volt, mikor elhagyta ezt a világot, mint én most.

Mivel a regény önéletrajzi ihletésű, nem csodálkoztam, hogy a női főszereplő szinte pontos hasonmása az írónőnek. Vörös haj, szelíd arc, jóságos tekintet, szilárd erkölcsről árulkodó testtartás…

Egyes nézetek szerint a hipochondria nevű betegségbe halt bele, távozásának okaként azonban a tífuszt, a várandósság alatti folyamatos hányást, illetve leginkább a tuberkolózist jelölik meg. Ez utóbbi szerepel halotti bizonyítványában is.

Lett bármi is a végzete, életműve feledhetetlen, és rendkívül tanulságos.
Gazdagabbá lesz tőle az ember, ha olvassa és érteni igyekszik minden szavát, minden gondolatát.

Kár, hogy ez a tudatos tudás, amit a regény adhat, ha megértjük, halálunkkal elenyészik. Lelkünk több lesz általa, de következő életünkben nagyon kell figyelnünk minden egyes sugallatra, a kezdetektől ahhoz, hogy a Charlotte Brontë által megélt, megtanult és szeretettel számunkra átadott tudással élhessük az életet.

„Akármilyen öregek, csúnyák, megbántottak, elhagyatottak és csüggedtek vagyunk is, amíg szívünkben ki nem alszik az élet parányi szikrája, addig, e kihunyó kis parázs mellett, ott didereg éhesen, kísértetiesen a sóvárgás, elismerés és szeretet után.” – írta a szerző.
   De ezt csak olyan ember tudhatta, akiről világ életében azt mondták a környezetében, hogy csúnya kis béka, és aki mindezt el is hitte, mert az ellenkezőjét soha nem hallotta. Aki nem tudta még, hogy a szépség nem külcsíny, „A tiszta lélek, a szerénység, a helyes elvek sosem kísérői a szépségnek.”

Abbot, a Reed ház szolgálója úgy tartotta, hogy „Ha kedves, szép gyermek lenne, sajnálni lehetne árvaságáért. De egy ilyen kis varangyos béka nem érdemel szánalmat.„
Igazán érdekelne, vajon Abbot kisasszony milyen lehetett… és hogyan vehette magának a bátorságot arra, hogy lenézze embertársát.

Feltételezem, hogy úrnőjét, Mrs. Reed-et majmolta, aki ékes példánya az emberi gonoszságnak, és egyben gyengeségnek. Mert bár végtelen jóságában Jane Eyre megbocsátott nagynénjének, mondván, az nem tudja, mit cselekszik, mikor szentül hitte, hogy a gyermek lelkének kínzásával csak rossz hajlamait irtja ki gyökerestül, az ilyen viselkedés nem engedhető meg. "Csak a gyöngék teszik ki gúnyolódásuk céltáblájául a szelíd érdemeseket."
   Senki ember fia nem magasabb rendű más embernél. Amit a világban anyagiakban összeszedünk, összegyűjtünk, összekuporgatunk, az Úr előtt nem ér semmit.
   Amiről számot kell adnunk Isten előtt, az mindig csak a lelkünkből fakadó cselekedetünk.

Ezt végig gondolva rettentő bánat ül rá a szívemre.



Written by Syssa®

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése