Mottó

"Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét."
Popper Péter®
________________________________________________

2012. április 8., vasárnap

Otthoni meló

A semmittevést jutalmazzák?

Csak elhatározás kérdése…

Szinte biztosan tudom, hogy az Internetet böngészve, munkahelyet, vagy legalábbis a megélhetéshez nélkülözhetetlen PÉNZ előteremtéséhez az elképzeléseidnek megfelelő elfoglaltság után kutatva kismillió sokmilliót – vagy mindenképp kimagasló jövedelmet, netán gyors meggazdagodást – ígérő hirdetéssel találkoztál. Onnan tudom, mert én is ezekkel találkoztam.

Az első lépések

Ha otthon, vagy kötetlen munkaidőben végezhető elfoglaltságot kerestél, akkor találkozhattál nagy és sikeres, közismert cégekkel, akik arra szakosodtak, hogy bizonyos összegű vagy mértékű díj ellenében segítenek megtalálni a megfelelőt, vagy épp megszabadulni attól, ami már megvan.

(Tudom, most azt hiszed, hogy nem voltam jelen az általános iskolában azokon az órákon, ahol a mondattant oktatták, mert valami hiányzik az előző mondatomból…  természetesen, szándékosan nem neveztem meg a tárgyat…).

Ezek mellett találkozhattál olyanokkal, amik ténylegesen otthon végezhető munkát ígértek, tényleges alatt értendő az a típusú elfoglaltság, amit majd húsz éve még borítékolásnak vagy zacskóragasztásnak hívtak. Én ’95-ben csináltam ilyen munkát, mikor az akkoriban egy éves fiacskámmal otthon voltam.

Találkozhattál olyan hirdetésekkel is, amiknél regisztráció után folyamatosan tájékoztató leveleket kaptál, melyek adott napi leíráshoz (bővebb tájékoztatáshoz, egyfajta magyarázathoz) tartalmaztak hivatkozást: erre kattintva egy szépen kidolgozott, színes és látványos oldalra jutottál, ahol okos emberek olyan szóhasználattal fogalmazták meg mondanivalóikat, amitől első olvasásra felvillanyozódsz, és elhiszed, hogy minden az öledbe hullhat.

Személyes kedvencem azonban az a lehetőség, aminek keretében állítólag szupersztárja lehetsz a kereskedelem egy bizonyos formájának, illetve az, ahol pénzért pszichológiai tanácsadásban részesülsz, amit továbbképzésként árulnak, és online előadásokon is átveheted a tananyagot, ha személyesen nem tudtál megjelenni. Hozzáteszem, itt csak olyan információkat tolnak a fejedbe, amelyek bármelyikét megtalálod a neten is, relatíve ingyen (a net eléréséért ugyanis fizetni kell, és nem csak áramot, hanem optimális esetben előfizetési díjat is)…

A legszebb az, hogy az Interneten az otthoni munka szókapcsolatra keresve kifejezetten ezen témára létrehozott weboldalakat is találhatsz!

Nem publikálható linkek itt lennének, ha publikálhatók lennének:










A tettek mezeje

Ha valaha összefutottál azzal az elképzeléssel, melyet sokáig titkokként kezeltek, nem volt publikus, és ami az azonos című írásos mű is szól, és ami valós, működik, nem hit kérdése, akkor nem restelltél e-mailt írni a hirdetőknek, abban a reményben, hogy ezzel vagy ezzel IS elérheted végre a céljaidat, akár csak azt, hogy legyen minden napra betevőd, vagy akár azt, hogy egy életre megalapozd a jólétedet…

Tűkön ülve vártad a reakciókat, szerencsés esetben egy, legfeljebb két nap múlva érkezett is a válasz e-mail: köszönik, hogy jelentkeztél, itt egy link, ahol regisztráció után (ami semmire nem kötelez, és anyagi veszteséget nem okozhat, mert OLYAN adatokat nem kell megadni) bővebben tájékozódhatsz… vagy köszönik, hogy jelentkeztél, a következő lépés az, hogy fizess be ennyi meg annyi pénzt (általában elég alacsony összeg ahhoz, hogy ne gyanakodj), és a végzendő munkát (gépírás? címkézés? e-mail küldés? egyéb kereskedés? bármelyik lehet) hamarosan megkapod.

A tű általában szúr

Azt azonban felejtsd el, hogy a netán felmerült kérdéseidet egy e-mailben a „köszönjük, hogy jelentkeztél” levélre válaszként elküldöd, mert választ már nem fogsz kapni.

Hogy milyen kérdéseid merülhetnének fel? Nos, ha egy kicsit előrelátó vagy, és nem dúskálsz a pénzben (alapesetben pont azért keresel kereset kiegészítést, mert nem dúskálsz, ugyebár…), és nem szereted, ha megbüntetnek valamiért (legyen az pl. bírság), akkor elgondolkozol azon, hogy, ha már aláírtál egy megbízási szerződést, akkor feltehetően egyértelmű lesz bárki számára, hogy jövedelemszerző tevékenységet készültél végezni, mikor a szerződést aláírtad. Aztán ott van az a nem elhanyagolható tény, hogy még a boltban is adnak nyugtát (ha nem veszed a kezedbe, akkor a pénztárgép mellé elhelyezett dobozba gyűjtik, vagy kidobják) a vásárolt termékről… sőt, számos, picivel több pénzbe kerülő termék esetében a garancia pl. csak a nyugta v. blokk ellenében érvényesíthető. Akkor a te munkádért, ami ebben az esetben a termék, és pénzt adnak érte, ahogy Te a boltban a termékért, milyen nyugtát-blokkot adnak majd? Ott a szerződés… ha az, aki a munkát kínálja, és a „bért” kifizeti neked, nem teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettségét, akkor nem igazi munkáltató, tehát a rá nézve kötelező eljárásokat nem teljesíti. Ez azt jelenti, hogy a feketegazdaságot erősíti, ami egyre nagyobb mértéket ölt, s jelenleg az egész ország többek között ezért – és persze még sok más miatt, ami ennél picit bonyolultabb – van abban a helyzetben, és anyagilag azon a szinten, amiben és ahol.

Persze, lehet, hogy azt mondod, kit érdekel… megteheted. Ugyanakkor, ha már van gyermeked, akkor azért, ha még nincs, de egyszer lehet, akkor azért gondolkodj el ezen: ha nem termelsz Te, én, a szomszédod, a testvéred, a barátod, bárki, aki ma Magyarország területén él… akkor miből lesz az államháztartásban pénz, ami előfeltétele annak, hogy ne legyen szűkölködés:  hogy a kenyér, tej, más élelmiszer, a víz vagy áram vagy gáz  - netán távfűtés  - díja ne a csillagok magasságában járjon? Hogy ne legyen luxus egy mobiltelefon, vagy maga a telefonálás? Ha egy boltból csak elviszik az árut, de pénzt nem adnak érte, a bolt előbb-utóbb tönkre fog menni, és nem lesz benne áru…

Ha mindenki csak magára gondol, akkor a társadalomra nem. Ha a társadalomra nem gondol senki, aki tagja a társadalomnak, akkor az a társadalom nem fog működni. Ha mindenki csak az egyéni profitszerzésre törekszik, mert ez az, amiben önmagára figyel, de a társadalomra nem, akkor a társadalomban menthetetlenül kialakul a rétegződés. Hogyan? Egyszerű: akinek épp adott a lehetőség a profitszerzésre, az önmagát előtérbe helyezve nyilvánvalóan szert fog tenni a profitra. De azok, akiknek épp nem adott a lehetőségük rá, nem fognak profitra szert tenni. Nézzük ezt meg kicsiben: a mai szokások szerint, egy optimális családmodellben apuka és anyuka napi 8 órában dolgozik, míg az egy vagy két gyermek a nevelési intézményben tölti az idejét. Ez két személy által eltartott háztartás, melyben termelés folyik: értékteremtés az elvégzett munkával. Ebben a családban azonban, ha anyuka otthon ragad, mert kicsi babácskát hozott a világra, a termelésből kimarad, és nem termel profitot sem a családja számára, míg egy másik családban, ahol még mindig mindkét szülő termel, nagyobb lesz a profit. A profit egyenlő a több pénzzel, a több pénz a magasabb életszínvonallal és a hatalommal.

Melyik ember ne szeretne hatalmat magának? Melyik ember ne élt volna egyszer az életében vissza az adott helyzetben a birtokában lévő hatalmával, akár önkéntelenül is? Nem kell nagyban gondolkodni, elég, ha csak egy csípőből lőtt rosszalló megjegyzést visszaidézel, melyet elejtettél egy „szerencsétlenebb” mozgású vagy külsejű iskolatársadra. Ugyanis, a jobb külső is a hatalom birtoklását jelenti.

De kanyarodjunk vissza az esetlegesen felmerülő kérdésekhez, feltételezve azt, hogy zsigerből el akarsz különülni attól a rétegtől, melynek működése a gyermekeid, leszármazottaid létezését veszélyeztetik, csupán azzal, hogy kifosztják az államháztartást?

Nyugodtan vedd magadra: gyakorlatilag, ha leszűkíted a kört, akkor azok, akik milliós nagyságrendű autókkal járnak, és éppen, hogy nem forgó – csillogó – villogó palotákban laknak, a te károdra gazdagodtak meg!

Ha el akarsz különülni attól a rétegtől, akkor foglalkoztat az a kérdés, hogy a béred után mennyi adót kell majd fizetned, és hogyan fogják leigazolni az adóalapot? Szerintem az adóhivatalnak senki nem szeret tartozni, és, ha egy mód van rá, kerüli mindenki a lehetőségét is annak, hogy egy ilyen kétes helyzetbe keveredjen.

A felvilágosodás kora

Ha feltetted ezt a kérdést – és még néhány ilyen természetű kérdést – a levélben, és nem kapsz rá választ, még akkor sem, ha újabb levelet írtál, akkor a megfelelő következtetéseket levonhatod: nem becsületes és nem biztonságos, ugyanakkor egyértelmű, hogy a legrövidebbet Te húzod majd, ha baj lesz…

Ha nem dőltél be kérdésfeltevés előtt, és nem utaltál vagy nem fizettél a híres rózsaszín csekken, akkor szerencséd van, mert megspóroltál 800-1000 vagy akár 3000 forintot is. Ez így, valóban nem tűnik soknak… de ők sok embertől kapnak pénzt, akár csak 800 forinttal számolva is meglehetősen szép summa lehet…

Ha bedőltél, akkor jó esetben egy keserű tapasztalattal gazdagodtál, és néhányszáz forinttal szegényebb lettél (teszem azt egy heti kenyérmennyiség árával!).

Mit tehetsz?

Ha a keserű tapasztalattal gazdagodva a neten összetalálkozol olyan cikkekkel vagy oldalakkal, ahol ezt taglalják, és ahol a hozzád hasonló emberek megosztják egymással tapasztalataikat, nem szégyellve azt, hogy bedőltek, mert a szégyenkezéssel ebben a helyzetben nem orvosolhatunk semmit, akkor azt javaslom, oszd meg tapasztalataidat Te is!

Hogyan is szólt a világ egyik legvitatottabb mondata? Egységben az erő! Ha hajlandó vagy elvonatkoztatni attól, hogy kik és mely időszakban használták ezt a mondatot, és hajlandó vagy arra, hogy csak az értelmét nézd (végül is hat ló egy irányba húzva a szekeret eljut a célig, hat különböző irányba erőltetve a haladást, a szekér csak szét fog törni), akkor Te már tettél valamit a társadalom jobbításáért! Mert beláthatod, hogy össze kell fogniuk azoknak, akik hasonló helyzeteket élnek meg, és együtt kell megoldást találniuk, vagy orvosolniuk az esetet, akár csak úgy, hogy azt megakadályozzák, hogy mások is áldozatokká váljanak.

Mert, ha senki nem áll ki, ha senki nem harcol, ha senki nem hallatja hangját, akkor a csendben tovább fejlődik a csírának már nem nevezhető, inkább palánta korát élő dudva, és megmarad a kép, mely szerint a mások átverése működő vállalkozás: ennek a gyermeked, leszármazottaid is áldozatává válhatnak!

Ha van már ilyen közösség, amelynek tagjai felvállalják, hogy ők bedőltek, had legyek a tagja!

Ha ez a közösség hajlandó lenne eljárni azért, hogy ezeket a csalásokat leleplezzék, és kártérítést nem kérve azt célozza, hogy a bűnözés ezen formája megszűnjön, had legyek a tagja!

Tudom, hogy vigyázni kell, mert attól, hogy nem hiszed, hogy rágalomként értelmezhetik, még kiforgathatják a szavaidat.

Nem is azt mondom, hogy vádolj meg bárkit bármivel. Azt mondom, hogy szedd össze a bizonyítékokat, csatlakozz a  közösséghez, mely vállalja, hogy fellép a bűnözés ezen formája ellen, és ne legyél csendben!

Written by Syssa®

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése