Éjjeli szerenád

3 óra 49 perc van.

Nem 15 óra 49 perc, hanem hajnali három óra 49 perc, és én még nem alszom.
Egyébként is későn hagytam abba a honlapom szerkesztgetését, de az éjjel egy óra körüli pitty-putty és a nem kért, de annál rosszabb érzéseket keltő információ után valahogy nem bírtam elaludni. Emellett az éj csendjét – már ha lehet ilyet mondani a főváros panel lakótelepén élve – a rendszerességet teljes mértékben nélkülöző puffogások, pöffenések, horkantások és horkolások zavarták meg. Ezeket a hangokat a nem olyan régen életemben férj szerepkörben regisztrált, az ágyban mellettem fekvő férfiember adta ki. Látszólag – bár részemről egyáltalán nem értem, miért – rendkívül ragaszkodik ezen effektusokhoz, ugyanis bármennyi ideig, bármilyen testhelyzetben képes kiadni őket.

Egy idő után megfigyelhető egy-két társalgás forma is, bár értelmes szavak egyáltalán nem hangzanak el, a hanglejtés, a szavak közötti – vagy akár diskurzusok közötti – szünetek jól megfigyelhetők. Talán, ha rögzítettem volna, a jellemzői szerint szonettként is jellemezhetném a művet.

Tökéletesen felépített volt, emberem a teljes hangsor bemutatására elkötelezettként ragaszkodott a hangokhoz.

Azokban a pillanatokban, melyek természetesen nem tartottak sokáig, ha megráztam, vagy lábammal – igyekezvén ezt finoman tenni, maradandó sérüléseket nem okozva – illettem, esetleg oldalába helyeztem a könyököm, vagy visszapuffogtam, csend lett. Egy másodperc erejéig talán elmélázott azon, természetesen tudatának teljes hiányában, hogy mi is zajlik körülötte… Aztán úgy tűnt, inkább nem erőlteti a lehetetlent, a variációk kimeríthetetlen tárházát már-már a világ elé tárva (a hangerősség alapján akár a szomszéd lakásban is hallhatták) folytatta tovább a szórakoztatásomat. Panaszra nincs okom, V.I.P vendégeket megillető szórakoztatásban volt részem. Amikor ugyanis a már említett, férj szerepben regisztrált férfiember halkabbra vette, akkor a szomszéd szobában, életvitel szerűen a ketrecében tartózkodó Pista – becsületes nevén Tapsi Pista – érezte férfiúi kötelességének a lakásban aktuálisan egyetlen nőként megtalálható szerény személyem szórakoztatását. A ketrec rácsait hárfának tekinti, ez már biztos, ugyanis nem a ma éjszakai volt az első eset, amikor azokat pengetve számomra élvezhetetlen előadást csikart ki az alkotóelemekből. Amikor pedig úgy érezte, hogy mancsai és azokon a körmök nem megfelelőek az általa elképzelt mű előadásához, azokat gondosan a ketrec alján képezte, veszettül kaparván a műanyagot.

Ha valaha óvakodtál attól, hogy tartós kapcsolatod legyen, vagy összeköltözz a pasiddal, szerintem itt az ideje, hogy ezen apró beszámoló egyértelműen segítségedre legyen a döntésben: ha az embered ilyen szórakoztató, mint az enyém, hidd el, soha nem fogsz unatkozni…

De lehet, hogy pihenni sem :)

Written by Syssa®