Komment

Hozzászólásom az Életcélok című bejegyzésemhez

   Soha nem értettem, hogy a magyar oktatásban miért lett divat, hogy a 14 éves gyermeknek döntenie kell arról, mi lesz, ha nagy lesz?
Ha - ahogy már említettem - egy 18 éves fiatal nem érett még ahhoz, hogy valóban felnőttnek nevezhessük, egy 14 évestől miért várják el, hogy tudja pontosan, mivel szeretné tölteni az élete dolgos/munkás éveit?
    Az oktatásnak általános tudással kellene felvérteznie a diákokat, illetve lehetővé kéne tennie, hogy - akár tanévenként más - képzéseket vegyen fel a tanrendjébe, annak megfelelően, mi érdekli, mi foglalkoztatja.
Lennie kell néhány bázis tárgynak: magyar irodalom, nyelvtan, történelem, matematika. Fizikai és kémiai alapismeretek, földrajz alapok, de mélyebb tudásra ezekből a tárgyakból fakultatívan kellene szert tenni.

   Az egész bevezető rész onnan jött, hogy egy ideje már foglalkoztat a gondolat: nem a helyemen vagyok.
Volt olyan időszak, amikor imádtam a munkámat, hittem benne.
   A munkafolyamatok egy részébe vetett hitem eltűnt, ahogy felismertem, hogy teljesen értelmetlen mindaz, amit csinálnom kell. Semmi másra nem jó, mint arra, hogy magas legyen a papírfelhasználás aránya, és talán valami köze lehet a gazdálkodási részhez is, már ami az anyagiakat illeti.
   A munkám másik részét (nem a munkahelyemet) elveszítettem azzal, hogy az idegrendszerem felmondta a szolgálatot, és betegállományban töltöttem 5 és fél hónapot.
Pedig ez az egyetlen olyan munkakör a cégnél, aminek értelmét láttam: elektronikus számlabemutatási rendszert (rezsi) hozott létre a cég, és annak az ügyfélszolgálati részében volt nekem feladatom.
Hozzátenném, hogy az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatot tartó egyedüli emberként rengeteg véleménnyel találkoztam, melyeket igyekeztem folyamatosan a felelős vezetők elé tárni, célozva ezzel, hogy a mi rendszerünk kenterbe vághasson bármilyen másik rendszert, hogy az ügyfelek valóban ügyfélközpontúnak tartsák a kiszolgálást, ha már az ISO szerint ez a példamondat lényege. Természetesen nem találtam meghallgatásra, és ez bosszantott. Nem csak ügyfelese voltam a rendszernek, de ügyfele is. Innentől akár úgy is érezhettem, hogy az ügyfeleket pont les...rják...
Hitemet veszítettem a munkámban, bár a rendszert és magát az elektronikus számlabemutatást (rezsi) még mindig nagyszerűnek gondolom.
   A betegállomány leteltével visszakerültem a munkahelyemre, és a legkorábbi itteni munkát kaptam vissza. Pont azt, amiben elsőként vesztettem hitemet, és múlt el a lelkesedésem a munka elvégzése iránt.
   Az már más kérdés, hogy sokszor vagyok itthon, hiszen a betegállomány nem véletlenül nyúlt hosszúra... De közben ráébredtem, hogy nem vagyok a helyemen.
Nem találom magam, céltalan lettem és van bennem egy űr, amit nem tudok betölteni.

 Idézet az Életcélok c. bejegyzésből: "A legtöbben azért kérnek életcél-értelmezést, mert olyan hivatást akarnak találni, amely egyszerre értelmes és fedezi a számláikat. Garanciát szeretnének kapni arra, hogy otthagyhatják jelenlegi állásukat, és pénzügyi szempontból biztonságban lesznek."

  Ez az egyik legnagyobb igazság, amit ma olvastam. Pont ez motoszkál bennem, pont emiatt vannak kétségeim, és közben vágyam, hogy olyan munkát végezhessek, aminek értelme van!!!

 Keresem az utam, a helyem, és azt hiszem, le kell ülnöm magammal, tisztázni néhány dolgot.
Mivel nem igen szeretem azt, aki most vagyok, de nem szerettem azt sem, aki voltam, talán nem kellene magamhoz ennyire ragaszkodnom.
   Elindultam egy úton, melyet a HITem kövezett ki. Azon az úton világosság van, s ha sikerül végre a magam elé néznem, és nem folyton hátra pillantgatnom, talán megláthatom, mik a lehetőségeim.

  Nagy szükségem van most rá, különben végem.


Written by Syssa®