(forrás: Wikipédia)
A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata. A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeli váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.
Az olyan hangkombinációkat, amelyek ugyan tudatosan jönnek létre, de konkrét üzenetük van (vagyis valamilyen cselekvésre ösztönöznek), általában nem nevezzük zenének. Kizárólagos céljuk a figyelem felkeltése (autóduda, dallamkürtök, szirénák, telefon, ébresztőóra, tömegközlekedés felhívó hangjelzései, rádióadók szignáljai, áruhoz kapcsolt dallamok, templomi harang, egykoron a vadászok vagy a katonák kürtjelei stb.).
Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak vagy zenének. A két fogalom nem zárja ki egymást: bizonyos körülmények között a zene is lehet zaj (például rockzenei koncert átszűrődő hangjai, amikor aludni szeretnénk), máskor a hétköznapi értelemben vett zajt is zeneként értelmezhetjük (vonat ritmikusan zakatoló hangjai, patadobogás). Mindkét csoportba tartozhatnak a természet hangjai, de bizonyosan az emberi beszéd is.
A zenének többféle alkalmazási területe van, ahol nem veszít jellemzőiből, hanem más hasonló célú kifejezési formához társul (mozgásművészetek, színház, film, képzőművészet, irodalom), vagy pedig egy más terület veszi segítségül igénybe úgy, hogy valamelyik jellemzőjét kiemeli (sport, zeneterápia vagy diszkó, politika), de nem szünteti meg.
Eddig a „hivatalos álláspont”.
Fentiekkel, mint hozzá nem értő, nem tudok vitatkozni. Amit azonban hozzátennék: a zene önmagában kifejező, érzelem ébresztő, de, ha a zenéhez szöveg is társul, akkor már fontos az is, hogy a zene és a szöveg együtt milyen hatást kelt.
Jellemző rám, hogy a zeneszámoknak elsősorban a szövegét hallgatom meg. Ez nyilván inkább a magyar nyelvű dalokra igaz, hiszen semmilyen idegen nyelven nem beszélek. Bár az angol nyelvű daloknál sűrűn előfordul, hogy – talán tudat alatt – megértem a szövegét. Ha megérint, a dal megtetszik.
Ellenkező esetben azonban előfordulhat, hogy hiába kellemes a dallam, ha a szöveg nem tetszik, vagy épp rossz érzést kelt bennem. Ilyen pl. Zorán dala is, az „A szerelemnek múlnia kell” című szerzeménye.
Vagy ott vannak Gangszta „kompozíciói”. A szövegei – hiába fejezik ki a valós élet farkas törvényeit – elborzasztanak, rossz érzést keltenek bennem, ami miatt nem szerettem, hogy a fiam hallgatta, vagy ami miatt már a zenei részét is képes voltam nem létezőnek tekinteni, kis túlzással persze.
Úgy hiszem, a dalok legtöbbje a szerelemről, annak megjelenéséről vagy épp annak múlásáról szól. A szerelem szép, az élet sava-borsa, egyik pillére, ezen érzés nélkül nem élhetünk teljes életet.
De annyi minden van még, amiről dalolni lehetne. A boldogságot annyi minden más is okozza, akár együtt a szerelemmel, akár egymástól függetlenül!
A fiam valamelyik nap átküldte egy rap szám szövegrészletét. Ez nem a szerelemről szólt:
A felvett hitelem majd kifizetem, ha már a kölcsönt visszaadtam
Ígérem, visszaadom az autód is, ha már a sajátom visszakaptam
Tudom, hogy már késő a bánat is, nem indulhatok tiszta lappal
Először hitelező majd a végrehajtó, legvégül a bilincs kattan
Elképesztő… a világ tényleg erről szól? Nem tudom átérezni, milyen életszemlélettel élnek a mai tinik… Nem tudom, hogy a jövő generációja mit látott a családi háttérben, mely ennyire elborzasztotta őket, ami miatt úgy gondolják, hogy „tisztességes munka” nem létezik, ami miatt azt hiszik, hogy semmivel sem rosszabb ember az, aki a büntető törvénykönyvben megfogalmazott cselekedetekkel szerez érvényt az életben maradásához, vagy teremtene alapot ahhoz, hogy családja lehessen.
Mi lett az olyan dalszövegekkel, melyek Máté Péter vagy Cserháti Zsuzsa dalaiban voltak hallhatók? Vagy a régen méltán híressé vált blues zenészek dalainak szövegeivel, vagy, hogy ne menjek messzire, imádott kedvencem, Elvis Presley által megénekelt dalok szövegeivel? Celine Dion is énekelt vele az American Idol-ban, 1968-ban.
Azokban méltóság volt, a bút és bánatot is úgy tudták átadni a szövegeikkel, hogy az ember azt a saját testében érezte tombolni…
Az idei Eurovíziós Dalfesztiválon – a tavalyi évben történtekhez hasonlóan – olyan szerzemény lett a győztes, melytől én (és a férjem is) hidegrázást kaptunk:
Nos, az én érzésvilágomban az eufória egyáltalán nem ilyen…
Ugyanakkor
dala arról, hogy a szerelem hogyan szabadít fel… nos, ennek a hangulata – pedig nagyon hasonlít az általam „nyálasnak” titulált dalokhoz – elragadó!
Természetes, bár nem a nagy nemzeti érzésből fakad, hogy nekem a legjobban a Compact Disco elnevezésű formáció Sound of Our Hearts című dala tetszett. Magyar anyanyelvű fiatalok angol dalszöveggel és ahhoz csodásan passzoló zenei aláfestéssel nyerték el itthon a bizalmat, mellyel eljuthattak Azerbajdzsánba, a Fesztiválra.
Sajnos a dal, függetlenül a mély mondanivalójától, nem kapott különösebb figyelmet a világ országaitól.
Már tavaly is azt suttogták országunk szerte, hogy Wolf Kati dala (Szerelem miért múlsz?) azért nem kapott elismerést, mert az előadó és a dal magyar… a magyarok pedig nem túl kedveltek mostanság… sem politikai, sem morális szempontból.
A tavalyi győztes ELL & NIKKI dala lett: Running Scared
A Dalfesztiválon felsorakoztatott, válogatottan gyenge előadások után kíváncsi lettem, hogy régebben milyen dalok nyertek…
A Youtube-on van egy összeállítás erről, felölelve az 1956 – 2010. közötti éveket.
Nem mondom, hogy el voltam ragadtatva, az 1962-ben nyert francia dal részletétől nagyjából ugyanolyan viszolygás tört rám, mint Loreen által énekelt eufóriától.
A ’65-ös luxemburgi dalban volt valami lendület, a következő évi osztrák daltól megint csak hidegrázást kaptam.
Az 1967-es angol dal tényleg angol volt… :)
1967-ben – nem lepődtem meg – ismét Franciaország lett a nyertes.
Az egyik legjobb dal nyilván a ’74-ben első helyezést elért Waterloo volt, a zenekart Napoleon ruhába öltözött karmester vezényelte… kedves :)
Nekem személy szerint tetszett az 1975-ben és 1976-ban első helyezést elért dal is. Itt most kizárólag a hangzásukról beszélek, mert a szövegük megint csak nem az a gondolatébresztő fajta…
Az 1982-ben nyert nyugatnémet dalra emlékszem… a rádióban sokszor hallottam, és anyukám szerette.
Azt hiszem, az 1986-os belga dalt átdolgozva hallottam már, sőt, a dalokat hallgatva, kijelenthetem, hogy közülük többet is hallottam már, de nem biztos, hogy eredeti formában.
Bárhogy is legyen… az emberek különbözőek, ízlésükben, gondolkodásmódjukban… Ez így van jól, és nem is lenne jó, ha ez megváltozna.
A Wikipédiáról idemásolt szövegben van egy nagyon megragadó és lényeges mondat: „Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak vagy zenének.”
Egyértelmű, hogy nézőpont kérdése. Pont úgy ez is, mint az életben minden.
Hiszen, aki a komolyzenei alkotásokért rajong, az egy, a világban más ízléssel megáldva élő embertársai által hőn kedvelt RAP előadó munkásságát és előadásait nem igen fogja tudni értékelni…
És ugyanígy igaz ez fordítva is.
A lényeg azonban itt is ugyanaz, mint minden másban: tudnunk kell tolerálni embertársainkat: ízlésvilágukat, szemléletüket, stb.
Élni és Élni hagyni: a kettő csak együtt érvényesülve működhet.
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése