Félreértés ne essék, eddig is számba vettem már a napi eseményeket, legalábbis akkor, amikor épp nem volt migrénem. Ha máskor nem jutott erre idő, hát éjjel, alvás helyett elmélkedtem.
Most más a helyzet.
Március 21-e óta itthon vagyok. 21-én este elkapott egy roham, ami 24-én estig tartott. 23-án kellett volna mennem a pszichiáterhez, akihez, mint ahogyan azt a Nézőpont című bejegyzésemben is írtam, a migrénes rohamaim hangulatjavítóval történő kezelése miatt mentem. Nos, a pszichiáter ezen látogatásom alkalmával, mivel ki voltam borulva, első sorban a 21-i események miatt, megállapította nálam a mély depressziót, és az idegösszeomlást, így betegállományba vett.
Ennek már több mint három hónapja. Azóta folyamatosan betegállományban vagyok.
Mi is történt velem ezen időszak alatt?
Kicsit nehezen szedem össze…
Az első gondolatom erre a kérdésre mindig az, hogy „semmi”. Elgondolkodtam azon, hogy ez vajon mit akar jelenteni pontosan? Lehet, hogy mindazokat a dolgokat, amiket tettem, valójában nagy semminek tartom, lényegtelennek, és nem minőséginek? Ha így van, akkor miért van így? A válasz talán ez lehet: eddigi életemben az értékemet abban láttam, hogy nagyon maximalista módon igyekeztem a legjobb teljesítményt nyújtani a munkahelyemen, a legjobb tudásom szerint. Ez nagyjából meg is valósult, a főnökeim elismerték a „tudásomat” és teljesítményemet.
Más értékemet nem láttam, anyai mivoltom – még, ha Dorina nevelése láthatóan sokkal jobban sikerült, mint Danival való kapcsolatom – minőségével nem vagyok elégedett, nem vagyok egy különösebb házi tündér sem: nevezetesen, munka mellett nem volt túl fontos számomra a mindennapos lakástakarítás, és a főzés is csak abban az időszakban, ha a fogyókúrás diéta megkívánta. Hétvégén főztem, de nem álltam neki nagy vasalásoknak: akkor vasaltam (így van ez mindig), ha szükséges volt.
Semmilyen befőzés vagy ehhez hasonló elfoglaltság nem vonzott soha, de előfordult, hogy az ételt szándékosan olyan mennyiségben készítettem el, hogy a mélyhűtőbe is el tudjam tenni.
Tehát eddigi, betegállomány előtti időszakomban tényleges tettnek a munka számított.
De a betegállomány alatt nem dolgozik az ember. Legfeljebb agyban.
Agyban én még a migrénes rohamok alatt is dolgoztam, dolgozom a mai napig, pedig három hónapja nem jártam az irodában.
Ez is gond, mert az én elképzelésem egy szolgáltatás nyújtásáról egész más, mint ahogyan erről a Díjnet dologról és a háttérről a vezetőség vélekedik… Az Ő joguk, felelősségük döntéseket hozni, ez nem kérdés, nem vitatom ennek jogosságát sem.
Azt azonban sérelmezem, és sérelmezném akkor is, ha személyesen nem lennék érintett, hogy, ha már szolgáltatást nyújt a Díjnet, miért nem veszi figyelembe, vagy egyezteti a tervezeteket, fejlesztéseket az ügyfélszolgálattal, hiszen az ügyfélszolgálat az, aki a kaput képezi az Ügyfelek felé!
Nem, nem… Nem megyek bele! Téma lezárva, nem fogom megint felbosszantani magam. Nevetséges…
Hiszen, már nem is az én munkám! Felvettek egy leányzót a csoportba, akinek kizárólag a Díjnet ügyfelezés a dolga…
Milyen jó neki…! Én pedig, volt, hogy három munkaterületet is el kellett lássak egy személyben… és volt belőle baj épp elég, ha ezt nem tudtam megvalósítani.
Na, jó, ez megint egy olyan rész, amin feleslegesen idegesítem magam, hiszen változtatni a múlt eseményein nem tudok.
A jövőm alakulásában még részt vehetek. Pont ezért kérdeztem rá e-mailben a főnöknőmnél, aki kedvesen érdeklődött a hogylétem felől, hogy mik a szándékai velem.
Megváltoztam. Nem vagyok maximalista, és nyíltabb lettem. Vagy lehet, hogy ez nem nyitottság, csak öntudatosabbá váltam? Képes vagyok kimondani a NEM szót. Képes vagyok képviselni az érdekeimet, és tárgyalni róluk.
Ezt a változást hozta az idő, és az események: anyuék viselkedése, Danival való kapcsolatom pokoli irányba történt változása… és az, hogy a férjem, a világ legjobb embere mellettem áll, támogat, és erősít engem.
Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez:
Eleinte, amikor nem tapasztott tudaton kívüli állapotban az ágyhoz a migrén, nap közben sírtam és aludtam felváltva. Akkor aludtam ki a rossz álmokkal és az azok közben megélt lelki gyötrelmek által szétrombolt éjszakák fáradalmait.
Egy idő után enyhültek az álmaim, és már egész jókat tudtam aludni éjjel, tehát ébren tudtam maradni nappal… amikor nem tapasztott tudaton kívüli állapotban az ágyhoz a migrén.
Ilyen napon festettem ki hirtelen ötlettől vezérelve a nagy szobában, mely nappali és a mi hálónk egyben, az ágyunk mögötti falrészt pirosra:
Aztán ugyanígy pirosra festettem és ugyanezen a napon a lakásban a fürdőszoba-toilette falat. Aztán három napig migrénem volt.
Nem sokkal később sárgára (inkább mustár sárgára) festettem ezen ajtókkal szembeni falakat. Ezután egy rövidebb migrén következett.
Fejembe vettem, hogy a hosszú előszobát, ahová a bejárati ajtón belépve jutunk, kékre festem... megvettem a beltéri festéket, és a színezőt, nekiláttam, és egy nap alatt kifestettem. Aztán megint három napig migrénem volt.
Amikor nem tapasztott tudaton kívüli állapotban az ágyhoz a migrén, és nem falat festettem, akkor újra agyalgatni kezdtem, amitől rosszabb kedvem lett. Ezért úgy döntöttem, olyannal foglalom el magam, ami megnyugtat, és amitől jobb kedvem lesz.
Így készült ez a képösszeállítás is:
Ugyanilyen összeállítás készül Daniról is, a képeket már sikerült kiválasztanom... ha készen lesz, lefotózom, és közzé teszem azt is :)
Emellett rajzoltam, takarítottam, és kitaláltam, hogy hogyan készíthetek saját kezűleg szélcsengőt, sőt, készítettem is. Teszlek süveg a Harry Potter-ből:
Az Interneten orvosi cikkeket olvastam, főztem, és nekiláttam a komolyabb bloggolásnak.
Sokszor meditáltam, hogy erősebb lehessek, és anyja maradhassak a lányomnak, és felesége a férjemnek.
Április 20-án rendőrségi meghallgatás keretében találkoztam újra a fiammal a március 21-i események után. Ekkor történt meg az újabb egymásra találásunk, így a fenti elfoglaltságokat Danival való folyamatos találkozásokkal vagy Skype-olásokkal fűszereztem.
Mindezeket koronáztam a férjem pénzének folyamatos költésével is, aminek Ő érthető módon nem örül.
Ez a pénzköltés igazából nem annyira magamra, mint inkább a lányunkra, illetve a háztartásra – lakásra vonatkozott. Egy ilyen pénzköltés eredménye az előszobában lévő nagy, sötétbarna gardróbok feldíszítése is:
Idő közben elintéződött az örökbefogadás is: amikor Gáborral összekerültünk, tudtuk, hogy előbb-utóbb házasságot kötünk, és egyértelmű volt, hogy Dorinát örökbe kívánja fogadni, hogy jogilag is az apja lehessen, ne csak érzelmileg.
Tavaly szeptember 22-én kötöttünk házasságot, idén (talán valamikor március elején) elindítottuk az örökbefogadást is. Ez zárult le a május 23-án kelt határozattal.
Elintéztem az ehhez kapcsolódó hivatalos ügyeket is: kiállíttattam a születési anyakönyvi kivonatot, és az új TAJ kártyát, bejelentettem a névváltozást az iskolában is. Ennek köszönhető, hogy a bizonyítványt és az oklevelet már Ricza Dorina névre állították ki :
Ezzel kapcsolatban már csak egy dolgom van: a MÁK felé is jeleznem kell a változást.
Ezen időszak alatt, amikor nem tapasztott tudaton kívüli állapotban az ágyhoz a migrén, leveleztem családi pótlék ellátás jogalap nélküli felvétele miatt (legalábbis a MÁK így véli) a Magyar Államkincstárral, mely levelekben bizonygattam, hogy a Dani kapcsán folyósított ellátást minden hónapban a jogosult (ez a volt férjem, Dani apja) részére hiánytalanul átadtam.
Most a MÁK elnöke előtt van az ügy, Ő dönt arról, hogy vissza akarják-e kapni a 286 ezer forintot, amit szerintük jogalap nélkül vettem fel.
Amikor nem tapasztott tudaton kívüli állapotban az ágyhoz a migrén, volt lehetőségem a növényeimet gondozni. Voltak, akiket két cserépből egy cserépbe ültettem át... nem csak, hogy életben maradtak, még a földből új hajtás is eredt:
A három Dracénámból egy már igen nehezen viselte magát. Kénytelen voltam visszavágni. Az eredeti növény, Bogi új életerőt kapott a visszavágás, és az előszobában, félhomályos és aránylag párás helyen történt elhelyezése után:
A virágtartó valóban egy fajansz rész... zavart a kicsi fürdőszobában, hogy a mosdó lábazata foglalja a helyet... így hát meglazítottam a mosdó csavarjait, és kiszedtem a lábazatot. Már előre eldöntöttem, hogy ezen a helyen erre a célra helyezem el :)
Bogi gyermekei közül úgy tűnik, csak egy marad életben, Winnie:
A már említett három Dracénámból Lucy nagyobb cserepet kapott... Úgy tűnik, hálás a gondoskodásomért :)
Kidíszítettem a lányom ágyát,
illetve a folyamatosan együtt töltött időnek köszönhetően, összebarátkoztam Csiribirivel, a vérnyulunkkal is. Már nem fél tőlem :)
Az állatkánk egyébként teljesen kerge, mentalitásra hasonlít egy neveletlen kölyökkutyához :) Teljesen érthető a kommunikációja. A fenti képen látható kifejezésmód jelentése: Engedj kiiiiiiiiiiiiiiii!!!
Nem olyan régen történt, hogy az állatot kiengedtem (ezt naponta legalább kétszer megtesszük, nagyjából 1-1 órára), ő meg leszedett egy papírból hajtogatott játék-izét Dorina egyik polcáról, és a zsákmánnyal elrohant... kergettem egy ideig a nyulat, mire sikerült elszednem tőle a papírt :)
Ezek mellett az igen érdekes és szórakoztató, időnként kellően fárasztó tevékenységek mellett azonban az álmaim, melyek egy időben enyhülni látszottak, rémálmokba csaptak át. Ennek köszönhetően sűrűn élek meg olyan napokat, amikor az éjszakai rémálmaim miatt a nappalaimban az életminőségemet halálosnak lehet minősíteni. Fizikai fájdalmaim adódtak: fej, has, gyomor, belek... Ennél jobban nem részletezem.
Az álmaimban jellemzően veszekedés, menekülés, gyilkosság, halál, temetés, ármánykodás szerepel.
Az álmaimban a főszerep minden esetben a szüleimé, a gyerekeimé és a férjemé. Egyik álmomban a fiam és az apám akarták közösen kivégezni a lányomat, így az egész világot körbejárva menekültem vele, tengeralattjárón, teherhajón, repülőn, vonaton, mindenhogy.
Egy másik álmomban az anyám a konyhájukban az apám félbevágott testét tartotta a kezében...
Egy újabb álmomban egymás után három szereplő is én voltam: egy csimpánz, aki menekül, egy fiú, aki segít a csimpánznak menekülni, és az anya, aki segít a fiának, hogy az segítsen a csimpánznak menekülni.
Egy másik álmomban a fiammal veszekedtem az életmódja miatt.
Egy újabb álmomban az anyám veszekedett velem, amiért a szobájában csináltam a férjemnek a banánturmixot reggelire... De hol csináltam volna máshol, ha minden konyhai eszközt a saját szobájába hurcolt? Ugyanebben az álomban az anyámmal történt veszekedés után az apám veszekedett velem, hogy vigyem már a munkahelyére, aztán a férjem ugyanezért. A végén már én veszekedtem mindenkivel...
A szörnyebb rémálmaim miatt kaptam egy újabb gyógyszert. Jó erős. Egy baj van: csak akkor tudom bevenni, ha másnap nem kell lábra állnom... Borzalmasan leszedál.
Most ott tartok, hogy nem vagyok tisztában magammal. Tudom, hogy így nem maradhat az életvitel, és hogy dolgoznom kéne. De abban egyet értettünk Gáborral, hogy amíg a migrénjeim ilyen sűrűn jönnek ki, addig nem sok értelme van visszamenni dolgozni.
A férjem szerint újra rendszerességet kéne vinni az életembe. Javaslatai is vannak, remélem, ha megvalósítom őket, segíteni fognak.
Igaz, hogy az én hitem szerint az életünk mostanában (ha elfogadja bárki is a tényt, ha nem) hatalmas változáson fog átmenni, és nem azért, mert én nem dolgozom. Az, hogy "beteg vagyok", csak egy tünet, egy kapcsolódó jelenség a változásban.
Written by Syssa®
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése