Veled vagyok…
Veled vagyok, mert szeretlek,
s a világ semmi nélküled!
Múlnak gyorsan a napok, az éjek,
csupa boldogság, hogy veled élek!
Soha ennél szebb mesét nem olvastam még,
mint mit életünk lapjain megírt az Ég.
Ajándék vagy a sok kín után,
egy tiszta fehér gallér az elnyűtt ruhán.
De jaj, már csak az évek keserű ízét érzem a számban,
lelkünk igavonó lett csupán, egy szoros, koszos hámban.
Mi történt, mondd, hová lett a fény?
Csak viharfelhők úsznak, nem látszik az Ég!
Húzzuk, még bírjuk, az élet kerékvetett szekerét,
rajta vonszoljuk a magunk keresztjét.
Merre megyünk, hová visz az út?
Szomjazom a választ, de sehol egy kút.
Uram, Teremtő Isten, segíts hogy lássak,
hogy tudjam, kutat hol ássak?
Mit ígértem szívből, be tudjam tartani:
jóban és rosszban is együtt maradni.
Ám szavamat állni mind egyre nehezebb,
Sárba tiprott szívemben az élet egyre kevesebb.
Nincs már mese, zengő-bongó mulatság,
Ezt tovább húzni már szinte badarság.
Veled vagyok, mert ígéretet tettem,
de szeretni tudunk-e? Már nem emlékszem.
Szabadíts meg kérlek, Teremtő
Isten!
Engedj ki a szoros hámból,
had bújjak ki a koszos gúnyámból.