Mottó

"Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét."
Popper Péter®
________________________________________________

2012. március 30., péntek

A karma

Az egyik kedvenc megfogalmazásom Romhányi Borbálától származik (a www.naturastart.hu-n olvasható a teljes cikk): „Egy magasabb szinten levő lélek már tudatosan keresi a feladatát, karmáját, az életében felmerülő nehézségeket megoldandó feladatoknak tekinti, amelyekből a lélek minden esetben megerősödve kerül ki. Felettes énünk segítségével a köztes létben megtervezzük következő életünket, de nem mindig sikerül tartani magunkat az eredeti megállapodáshoz. Minden lélek szabad akarattal rendelkezik. Életünk során folyamatosan döntéshelyzetbe kerülünk, és így lehetőségünk van elutasítani a felvállalt feladatot. Ilyenkor lelkiismeretünk hangja próbál minket visszatéríteni a helyes útra, de betegségek, testi tünetek is jelezhetik, hogy nem a helyes úton haladunk.”

Ami elromolhat, az el is...? Mediacontent


- Ami elromolhat, az el is… Ez rémisztő!... utálok félni… megbénít. Téged nem? Már maga a gondolat is elborzaszt… most    folyton arra fogok gondolni, hogy ami elromolhat, az el is… fog? Neeeeem akarom! Most mit tegyek? Te jó ég! Iszonyú! Már a fejem is zúg… te kapsz levegőt? Nincs itt nagyon meleg? Ki kapcsolta le a lámpát?
- Semmi baj, nyugodj meg! Minden rendben lesz!
- Honnan tudod? Mitől vagy benne olyan biztos? Tán a jövőbe látsz?
- Nem látok a jövőbe. Senki nem lát a jövőbe. 
- Akkor meg hogyan jelentheted ki ilyen egyértelműen, hogy minden rendben lesz?
- Hogyan? Egyszerűen. 
- Olyan nyugodt vagy. Hogy csinálod? Te nem félsz? Én teljesen lebénultam… Csak arra tudok gondolni, amit ez a Murphy gyerek talált ki… Tudod, semmi bajom nem lenne, ha magában tartotta volna a véleményét. Miért kellett neki ezt világgá kürtölnie?
- Ezt nem mondod komolyan. Nem hiheted, hogy amiről nem tudsz, az nincs is. 
- Nem is ezt mondtam. Csak vannak dolgok, amikről jobb nem tudni.
- Lehet. Végül is így is lehet.  Egyébként is lehetetlen mindent tudni.
- Na, ugye. Akkor ez is lehetne valami, amiről nem tudok, és akkor most jobban lennék.
- Mi lenne, ha nem hagynád, hogy egy puszta gondolat ennyire kikészítsen?
- Ez nem puszta gondolat! Ez tény! 
- Tény? Előbb azt kéne pontosan tudnunk, mit nevezhetünk ténynek, nem? Tény, hogy kettő meg kettő az négy. Ezt akárhonnan számolod, annyi. Ez amolyan kőbe vésett dolog. De az ilyen kőbe vésett dolgokból azért igen kevés van.
- Oké, ez rendben. Kevés van. Most akkor elgondolkodtattál. A baj az, hogy bármennyit agyalok is, mindig ugyanaz az eredmény: igaza volt ennek a Murphynek. 
- Elárulok egy titkot, amit szerintem igazából te is tudsz, így nem is nevezhető igazi titoknak. Csak legfeljebb még nem tudod, hogy tudod.
- Mi az?
- Egy egyszerű törvényszerűség. Ha már innen akarod megközelíteni a dolgot, akkor figyeld meg, hogy ebben ugyanannyi igazság rejlik, mint abban a gondolatban, amitől az előbb épp meg akartál őrülni.
- És akkor el is mondod, mi az, vagy tartasz még egy órányi kiselőadást?
- Hát, az biztos, hogy erről órákig lehet beszélni, de látom, türelmetlen vagy… én meg nem vagyok szívtelen.
- Akkor mondd már!
- Rendben. De szeretném, ha azt, amit mondok, tényleg megértenéd. Tényleg. Ez fontos. Ha nem érted, marad az őrület…
- Figyelek!
- Akkor most játszunk. Válaszolj: mit érzel, ha arra gondolsz, amitől az előbb frászt kaptál?
- Borzalmat. Félelmet. Szomorúságot. Olyan elmúlás hangulat kerít hatalmába.
- Ez nem túl jó.
- Nem. Nem jó. Konkrétabban fogalmazva rossz. Nagyon rossz.
- És te nem szereted rosszul érezni magad?
- Ki szereti?
- Jó kezdet. Folytassuk. Tudom, hogy vannak, akik számodra a mindent jelentik... a lányod, a férjed…
- Igen.
- Gondolj most a lányodra… arra, amikor a világra jött. Mit érzel?
- Édes csillagom! Elolvadok! A világ csodája ez a kislány! Nem hiszem, hogy létezik erősebb szeretet az anyai szeretetnél. A világot ki tudnám fordítani a sarkából azért, hogy boldoggá tegyem. Virul a szívem, mosolyogni van kedvem, minden olyan napos és nyári szellő hangulatú! 
- Szép! Erősítsünk bele! Mit érzel, ha a férjedre gondolsz?
- Vágyat, hálát, nyugalmat, biztonságot, vidámságot, napos és nyári szellő hangulatú … Ő a legjobb ember a világon! 
- Még szebb! 
- Velük szeretnék lenni! Bármit megtennék azért, hogy őket mosolyogni lássam.
- Akkor most fordítsuk kicsit komolyabbra. Gondolkodásra van szükség. Ténykezelésre, ha már az elején ezzel indítottál.
- Nem értem.
- Nem baj. A lényeg, hogy a végére megértsd. Segítek!
- Jó. Akkor most mi a dolgom?
- Miért gondolod, hogy dolgod van? Mert jól gondolod, de miért gondolod?
- Nem feltételezés részemről, hogy célja volt ennek a kis játéknak, hiszen Te mondtad, hogy elárulsz egy titkot. Csak mindezek előtt belekezdtél velem ebbe a kis diskurzusba, gondolom, hogy ennek köze van a titokhoz.
- Jól gondolod. Ugyanis azt szeretném, hogy most néhány percig gyors egymásutánokban idézd fel a két különböző érzést: amit a Murphy-kijelentés generált, és azt, ami a szeretteidre gondolva töltött el. Kész vagy?
- Igen… 
- Akkor most jön a következő lépcsőfok: most, hogy felidézted a két különböző érzést, idézd fel azt is, hogy milyennek láttad magad azokban az érzésekben?
-… muszáj?
- Nem muszáj. Csak szükséges.
- Jó. Amikor arra gondoltam, hogy ami elromolhat, az el is… nos, akkor a fejemben olyan kép jelent meg, amiben én picire összekucorodva egy üres, lepukkant ház egyik sötét szobájának sarkában didergek.
- Nem hangzik túl jól!
- Nem annyira… és az érzés sem volt jó, amit ez a kép keltett.
- Gondolom. És a másik?
- Jaaaj, az valami gyönyörű! Ott magamat nem is láttam igazán, csak a lányom pici arcát, a csillogó szemeivel, és a kacagó szájával, hallottam a csilingelő nevetését, és olyan valós volt… pedig, mintha a semmi közepén lebegtünk volna, vagy ilyesmi… szinte éreztem, hogy vele vagyok… Imádom!
- Fantasztikus lehetett!
- Az volt. És ugyanilyen erős, valós érzés töltött el a férjemre gondolva is… bár akkor inkább a női mivoltomat éreztem kiemelkedőnek… A gyengédsége körülvett. 
- Szeretted ezt a két utóbbi képet?
- Viccelsz? Imádtam! Utánozhatatlan, semmihez nem hasonlítható érzések uraltak …
- Vissza tudsz emlékezni a fényekre? 
- Milyen fényekre? Úgy érted, világos vagy sötét?
- Igen.
- Vissza. Amikor kucorogtam, sötét volt. Amikor a családomra gondoltam, sütött a nap, és olyan melegség érzés vett körül.
- Akkor lehet, hogy el tudod dönteni, melyiket szeretnéd többször érezni?
- Persze. Ez nem kérdés. Jó érzésekkel telten jobb! A napsütötte érzelmekben látok. A sötétben nem.
- Érdekes, igaz? Már csak azért is, mert aki lát, el sem tudja képzelni, milyen lehet az életet teljes sötétségben élni, a fantáziádra hagyatkozva. 
- Már biztos, hogy sokkal rémisztőbb.
- Látod, tudtam, hogy tudod… hogy nem is igazi titok!
- Tudom. De mit is tudok?
- Tudod, hogy mit tudsz. Gondolkozz. Azért van az eszed. Láss. Azért van a szemed. Hallj: azért van a füled. Érezz. Azért van a szíved. Beszélj. Azért van a szád.
- Ne zavarj össze. Hogy jön ide a szem meg a száj? A szívet értem… de a többi?
- Oké. Kezdjük az elején. Gondolkozz: miért szeretnéd többször a jót érezni? Láss: lásd meg az összefüggéseket. Hallj: halld meg a jó dolgok hangját, csilingelését, mint pl. a lányod kacagása! Érezz: érezd át igazán mindazt a jót, amid van, érezd igazán jól magad! Beszélj: mondd el mindenkinek, hogy jól érzed magad!
- Fura. Már nem rettegek. Már nem vagyok rémült. Mi történt?
- Csupán átfordítottad, átalakítottad az érzéseidet. 
- Jobban belegondolva, tényleg. De nélküled nem ment volna.
- Ezért vagyok. Azért, hogy segítsek. Hogy megtanuld mindazt, ami elhozza azt, amire igazán vágysz: a boldogságot, teljességet.
- De még nem érzem úgy, hogy tudom. 
- A tudás fura dolog. Mindenkiben ott van, csírájában. Csak az a kérdés, gondozza-e, s ha igen, vajon megfelelően gondozza-e?
- Ezt hogy érted?
-A gyakorlás elengedhetetlen. Azzal is a tudás csíráját gondozod. Olyan a gyakorlás a tudás kifejlődéséhez, mint a napfény vagy a víz a növénynek.
- De nélküled nem fog menni.
- Itt vagyok, ha szükséged van rám. Mindig itt voltam. És mindig itt leszek. 
- Szép ez a kvarc. Különös formája van. Ha így fordítom, egy szívhez hasonlít… 
- Tartsd magadnál. Ez segíthet emlékezni arra, hogy hogyan érezd jobban magad, ha valami megijeszt.
- Köszönöm. De azért a kvarc nem helyettesít téged, nem azért adtad, ugye?
- Nem. Természetesen nem. Mondtam, itt vagyok, és itt leszek. De ígérd meg, hogy nem hiszed el feltétlenül, hogy „Ami elromolhat, az el is….fog”.
- Ígérem!




Written by Syssa®